Tech Zóna

Hírek, tesztek egy helyen

4 Érdekesség, amit nem tudtál a 3D nyomtatásról

2017. június 12. 17:33 - _Dawe_

Tudod, mikorra nyúlik vissza a 3D nyomtatás vagy, hogy milyen anyagokat használnak hozzá? Ha nem, akkor jó helyen jársz, ugyanis összegyűjtöttem 4 érdekességet a 3D nyomtatásról.

 

1. A 3D nyomtatás már az 1980-as években kezdődött

A 3D nyomtatás már régebbi időkre nyúlik vissza, mint gondolnád. Mivelhogy Chuck Hill 1984-ben feltalált egy olyan eljárást, amit sztereolitográfiának neveztek. Ez UV lézereket használ fel fotopolimerek megszilárdítására, amely rétegeket hozott létre. 1985-ben pedig a Materialise vezérigazgatója Fried Vancraen volt az, aki saját nem számítógépes "FDM" modelleket hozott létre.

 

Képtalálat a következőre: „3D printer”

 

2. Különböző anyagok felhasználása a nyomtatáshoz

Nagyon sok anyagot lehet használni 3D nyomtatáshoz, mint például az ABS műanyagot, vagy PLA polyamide üveggel dúsított sztereolitográfiás anyagokat, acélt, titánt, ezüst vagy éppenséggel aranyat.

3. Felépítettek egy házat 3D nyomtatóval 24 óra alatt

Bizony 24 óra alatt felépítettek egy 37 négyzetméteres, teljesen lakható és dizájnos házat. Ráadásul sokkal kevesebbe került, mintha a hagyományos módon építették volna fel. Ebből is látszik, hogy milyen óriási lehetőségek vannak és lesznek a 3D nyomtatásban.

 

4. A 3D nyomtató toll

Természetesen már nem csak "hagyományos" 3D nyomtatók vannak piacon, mivel már lehet kapni toll változatban is. Természetesen, ezzel nem tudunk házakat nyomtatni, de ettől kisebb dolgokat igenis lehet vele készíteni. Ez a kütyü nem is olyan drága és egy kiváló ajándék lehet gyerekeknek.

 

Képtalálat a következőre: „3D printer pen”

 

 

 

komment
Címkék: Hírek Kezdőlap

VR szemüveg teszt - A virtuális valóság közeleg

2017. június 09. 22:00 - _Dawe_

Napjainkban már itthon egyre több felhasználó használja az okostelefonnal működő VR szemüvegeket.  Az eszköz használatához először egy VR-applikációt kell letöltenünk telefonunkra, ezután pedig már élvezhetjük is a 21. század újabb „csodáját” – elvárásaink legalábbis így összefoglalhatók vele kapcsolatban.

 

New Universal Head Mount Virtual Reality VR Glasses 3D Video Glasses 3D Movies Games for 3.5-5.6" Phone Google Cardboard Glasse

 

El kell ismernünk, a hétköznapi felhasználók számára elérhető VR-technológiának még jónéhány lépcsőfokot meg kell mászni a fejlődés létráján, haladásának tempója viszont igen bíztató. Nem csak a kezdetlegesnek számító játékok könnyen beszerezhetők hanem már elég komoly és minőségi elemek is forognak a piacon pl.: Roller Coaster vagy Jurassic VR.

 

 

 

 

 aeProduct.getSubject()

 

Maga a szemüvegkeret műanyagból készült, belsejében két speciális lencse van, ezek az eszköz tetején található csúszkával állíthatók. Az összeszerelés minősége nem a legjobb, és lehetne kényelmesebb is, egy kicsit szorította a fejemet. Gamepad nem szükséges hozzá, sőt felesleges, mert nagyon sok játék abszolút nem is igényli. Mindent a fejmozgatásával lehet irányítani.

Mivel kompatibilis ez az eszköz?3,5” – 5,5” közötti telefonokkal, ez alól kivételt képez az iPhone 6 Plus.

Extra negatív tapasztalat: azt vettem észre, hogy amikor  sokáig használtam a szemüveget elkezdett fájni tőle a fejem.  Lehet, hogy nem a legjobb a szemnek, ha 5 centiről nézzük az okostelefont.

 

komment
Címkék: Tesztek Kezdőlap

Okoskulcstartó - Megkönnyíti a hétköznapokat

2017. június 08. 16:01 - _Dawe_

Eljött az idő, amikor már nemcsak okostelefonokról vagy okosórákról beszélünk. Bizony, már léteznek okoskulcstartók is. Kattints a cikkre és olvasd el te is, hogy mit tud egy okoskulcstartó.
Smart Wireless Bluetooth Tracer 4.0 GPS Locator Alarm Mini Tag Anti Lost Itag Alarm for Wallet Key Pet Dog iPhone 7 Smart Finder

 

 

 

Na de miért is okosak ezek a kulcstartók és egyáltalán mi haszna egy ilyennek? Alapvetően az "okossága" abban rejlik, hogy bluetooth-os kütyü és a telefonunnkal összekapcsolva jelez, ha elhagyjuk a mobilunkat. De kulcsokat, telefont, táskákat is képesek vagyunk bárhol elhagyni. Ráadásul még használhatjuk szelfizésre is. Szerintem azonban a legjobb funkciója ennek a kütyünek az, hogy segít, ha nem emlékszel, hova parkoltál és képes távvezérlőként elindítani a hang és képfelvételeket.

 

Smart Wireless Bluetooth Tracer 4.0 GPS Locator Alarm Mini Tag Anti Lost Itag Alarm for Wallet Key Pet Dog iPhone 7 Smart Finder

 

 

Specifikációk:

- CR2032 tipusú elemmel működik

- Bluetooth 4.0

- Hatótávolsága: 10m

- Minimum Android 4.3-as operációs rendszer kell hozzá.

- iPhone-oknál pedig legalább 4s készülék szükséges.

Súlya 9g

Én csak ajánlani tudom mindenkinek, nagyon megkönnyíti a hétköznapokat és nem is adják horribilis áron. 

komment
Címkék: Hírek Kezdőlap

GT08 okosóra teszt - Az Apple Watch klón

2017. június 04. 13:07 - _Dawe_

A technológia fejlődik! Más sem bizonyítja jobban mint ez az okosóra, amely felér az okostelefonunkkal is, sőt akár még ki is váltja azt. Na jó, nem minden okosóra helyettesíti a hiper szuper okostelefonunkat, de szerintem a GT08 igenis képes erre a nemes feladatra.

 

Smart Watch GT08 Clock Sync Notifier Support Sim Card Bluetooth Connectivity Apple iphone Android Phone Smartwatch Watch T50

 

 

Cheap Smart watch GT08 Bluetooth  Wrist watch Connectivity wearable devices For Sumsung Xiaomi huaiwei Android Smartphones

 

Ez egy SIM kártyás okosóra, tehát a hátlapja leszedhető. Ennek köszönhetően lehet hívást indítani és fogadni akár telefon nélkül is.De lehet SIM kártya nélkül is használni akkor bluetooth-al lehet összekötni az okostelefonunkkal. A hangszórói tisztán szólnak. Ami a legfontosabb, hogy kártyafüggetlen készülék és bármelyik magyar szolgáltató hálózatán működik.

 

GT08 Smart Watch Sync Notifier Support Sim Card Bluetooth Connectivity Apple iphone Android Phone Smart Watch

 

Ami számomra meglepő, hogy van egy beépített 0,3 MP-es kamera. A kijelzője 39.62mm átmérőjű azaz 1.54”.

És amikor elindítjuk az órát azt írja ki, hogy Androidos operációs rendszer van rajta, ez nem igaz egy saját rendszer fut rajta.
Arra figyeljünk, hogy a szíja ne akadjon be sehova mert könnyen leesik. Nekem kétszer esett le, de szerencsére semmi baja nem lett.

További funkciók :- Lépésszámláló

- Ébresztőóra

- Hangfelvevő

- Naptár

- Számológép

- Alvásfigyelő

- Lopásgátló

- Kompatibilis az android operációs rendszerrel.

Nekem személy szerint nagyon tetszik ez a kütyü, rettentően hasonlít az Apple Watch-ra. Azért ez már egy viszonylag komoly okosóra a drágább kategóriák sem tudnak sokkal többet. A kijelzőjéről annyit, hogy jó a betekintési szöge sőt. 

Negatív tapasztalatom annyi, hogy egy kissé gyorsan lemerül. De az árérték arányban ez egy kifejezetten jó választás lehet. Érdemes SD kártyát is beszerezni hozzá, mert akkor a képeket amiket készítettünk el is tudjuk menteni. Található még  rajta Twitter, Facebook és Google is de elég nagy ügyesség kell ahhoz és persze türelem, hogy ilyen kis kijelzőn bármit is betudjunk írni. Ilyen szempontból ezek a funkciók feleslegesek egy 1,54”  kijelzőhöz.
A kijelzője hamar karcolódik, tehát érdemes hozzá üvegfóliát beszerezni.

Összességében ajánlom mindenkinek, nem egy rossz készülék nekem ami a legjobban tetszik benne, hogy kiváltja akár az okostelefont is.

Ha tetszett a cikk, akkor oszd meg az ismerőseiddel és lájkold a Tech Zóna Facebook oldalát! :)

komment
Címkék: Tesztek Kezdőlap

3+1 Okostelefon töltős tévhit - Amiket lehet te is rosszul tudsz

2017. június 03. 12:31 - _Dawe_

Használhatjuk-e a telefonunkat, amíg töltőn van? Tölthetjük-e egész este vagy mikor tegyük töltőre az okostelefonunkat? A leggyakoribb kérdések, amikre sokan tévesen tudják a választ. Csekkold le, hogy te helyesen tudod-e!

 Képtalálat a következőre: „smartphone charger”

 

1. Ne használd a telefonod, amíg töltőn van!

Ez nem igaz! Nyugodtan használhatod addig, ameddig akarod, csak légy mindig tisztába a töltő eredetével és ne egy piacon vett vacakkal töltsd. Ugyanis többször előfordult már, hogy felrobbant a használója kezében a telefon, de utólag mindig kiderült, hogy valami gagyi, olcsó töltőt vagy akkumulátort használt.

 

 2. Ha egész este töltőn van, akkor tönkre megy a telefon.

 A telefonod okosabb, mint gondolnád. Ugyanis amikor teljesen feltöltött, egész egyszerűen abbahagyja a töltést.

De vigyázzunk, mert ez nem azt jelenti, hogy mindig így kell tennünk mostantól. Ugyanis hosszútávon ez nem tesz jót a telefonnak. Egyébként növelhetjük az élettartamát ha 40% és 80% között tartjuk az akkumulátor töltöttségét.

 

Képtalálat a következőre: „100 battery”

3. A márkátlan töltők tönkreteszik a telefonunkat.

 Soha ne használjunk márkátlan töltőt, mert nem optimális és tönkretehetik a telefonunkat. Érdemes egy kissé többet kiadni a márkás töltőért, ezzel is vigyázva a telefonunk épségére.

 

+1. Csak akkor rakd fel a töltőre, ha már teljesen lemerült

Na ez a legrosszabb tanács és sokan ezt is csinálják. Ugyanis ezzel rohamosan csökkentjük az akkumulátorok élettartamát. Ahogy már írtam érdemes 40%-80% között tartani a töltöttségi szintet.

Ha tetszett a cikk, akkor lájkold a Tech Zóna Facebook oldalát! Köszönöm! :)

komment
Címkék: Hírek Kezdőlap
süti beállítások módosítása